Angol-magyar ferdítők

Az előző poszt gondolatmenetét követve most felpattanok hű vesszőparipámra, és megosztok veletek három csúfos fordítási hibát. Azért pont ezeket emelem ki, mert nagyon széles körben elterjedtek, mindannyian találkoztatok már velük, és nem a Jelentéktelen Szolg. Bt. Times New Romannal írt, animált gifekkel tarkított honlapjáról szedtem össze őket, hanem nagy, komoly anyagiakkal rendelkező szervezetek voltak azok, akik nem bírták rászánni a pénzt egy normális fordítóra / fordításra.

És most jöjjön a Top 3 fordítási hiba angolból.

Harmadik helyezett: a Kék Halál (Blue Screen of Death)

Van-e ki e nevet nem ismeri? Esetleg az, aki nem Windows-t használ. Az ő kedvükért: erről van szó. Az épp elég bosszantó, hogy lefagy a számítógép, és elvesznek a drága adatok, úgyhogy gépelheted úra a háromoldalas hozzászólást a "Te milyen csivavát szeretnél?" topikba, a sérelemhez még sértés is járul (ahogy az angol mondja), ugyanis a magyar Microsoft megdob egy fordítási hibával.

A fatal exception OE has occurred at... így szól az angol. A magyar pedig: OE végzetes kivétel történt...

Első kérdés: milyen az, amikor egy kivétel "történik"? Tud egyáltalán a kivétel történni? Végül is mindegy, an exception ugyanis nem kivételt, hanem póriasan hibát jelent ebben az esetben. A Webster szótár szerint: "Exception: An error condition that changes the normal flow of control in a program."

Újabb példa arra, mi történik, ha a fordító nem hogy angolul, de még magyarul sem tud.

Második helyezett: Az igazság odaát van (The truth is out there)

A nagysikerű X-Akták mottója (tagline), egy időben mindenki ezt mondogatta, és több-kevesebb sikerrel vicceket próbált fabrikálni belőle különböző helyzetekben.

Ez a hiba azért került a dobogó második fokára, mert a fordítás pontosan az ellenkezőjét jelenti, mint az eredeti. Ami azért elég súlyos.

Ugyanis az angol mondat azt jelenti, hogy az igazság odakint van, mármint odakint a nagyvilágban, meg lehet találni, csak nem az íróasztal fölé görnyedve kell elmélkedni fölötte, hanem föl kell kelni, ki kell menni, és megnézni. A magyar változat úgy hangzik, mintha az igazság valami transzcendens dolog vona, számunkra természetéből adódóan elérhetetlen.

Persze nincs sok jelentősége, hogy egy TV-sorozatnak mi az üzenete, de ha már lefordítunk valamit, érdemes úgy, hogy azt jelentse, amit az eredeti, nem?

Első helyzett: kontroll

Antal Nimród filmjének címe, de én most nem erre gondolok, vagyis inkább csak közvetve. A fordítási hibák nem hivatalos versenyét elsöprő fölénnyel az "ellenőrzés" szó nyerte. Ami angolul inspection. Vagy check. A jegyellenőr ticket inspector, nem "ticket controll" (főleg nem két L-lel), a BKV-ellenőrök karszalagján mégis évekig ez állt (nem tudom, azóta lecserélték-e). A határellenőrzés border check, a Ferihegyen mégis "boundary control" áll a nagy jóindulattal angol nyelvűnek mondott plakáton. A vámellenőrzés customs check, a táblára mégis Vám-Zoll Controlt írtak. A Thomas és barátai című angol mesében az egyik szereplőt úgy hívják: Fat Controller. Mi lett a magyarban? Természetesen Kövér Ellenőr, pedig a szerencsétlen nem ellenőriz semmit, hanem a pályaudvart igazgatja. Az autópályára felhajtva "Video Control" tábla fogad. Csak feltételezem, hogy azt akarják vele mondani, videokamerával ellenőrzik a matrica meglétét.

Remélem, ennyi példa is elég annak illusztrálására, mennyire elterjedt a control szó ilyen, hibás használata. Igaz, ha az ember felüti a szótárt, oda van írva az ellenőrzés mellé, hogy control, és aki nem akar sok időt tölteni a fordítással, az lelkesen lecsap erre, és beírja. De aki arra is veszi a fáradságot, hogy elolvassa a példákat, rájön, hogy ez a szó nem az ellenőrzés folyamatát jelenti (mármint azt, ami a jegyünkkel vagy a poggyászunkkal történik), hanem azt a fajta ellenőrzést, amit gyakorolni lehet (valami felett). Attól, hogy ez magyarban épp ugyanúgy hangzik, attól még nem felcserélni angolul... Hát ha valaki arra, hogy "the right to bear arms" (a fegyverviselés joga) azt a magyar fordítást javasolná, hogy jog a medvekarokra, kiröhögnénk, nem? Na, hát pedig pont ez történik az "ellenőrzés"-sel is, csak ráadásul ez még nem is vicces...

Szóval ez van. Aki nem tud ángliusul, az keressen valakit, aki tud. Akkor is, ha történetesen okleveles szakfordító. Mármint az, akinek segítségre van szüksége...

Aki nem tud ángliusul...

A freeblog főlapján volt ma egy poszt arról, hogy milyen pocsék Magyarországon a fordító- és tolmácsképzés (ehhez nem tudok hozzászólni, mivel én kontár, vagyis céhen kívüli vagyok), meg arról, hogy lehet, hogy állami szervezeteknek nincs angol honlapja. Ez utóbbival teljesen egyetértek, szerintem döbbenet, hogy minisztériumoknak, hivataloknak csak magyar oldala van. Ha esetleg van English gomb, akkor az egy lebutított, három működő menüponttal ellátott oldalra vezet. 

Szerintem különben ennek két oka van. Az egyik az igénytelenség. Amikor az állatkerti pénztárnál az amerikai üffél előveszi az arany Visa kártyáját, hogy három felnőtt meg három gyerekjegyet vásároljon (soktízezer forintért), és a néni visszatolja, aztán határozottan kiszól a kisablakon, hogy "FORINT", attól nekem elkezd rángani a szemem sarka.

Egy fokkal jobb, amikor megpróbálnak lefordítani valamit, csak nem a megfelelő embernek adják oda. Erre is millió példa van, a legkézenfekvőbb a fent hivatkozott blog szerzője által saját munkájából idézett szakasz, ahol is az Egészségügyi Minisztériumot Health Ministeriumnak fordította. És amennyire ki tudtam venni, ő bárcás szakfordító. WTF? Kire bízhatja az ember a fontos anyagait, ha még egy szakfordító is képes leírni olyat, hogy "in the possession of the population"? (Mondjuk rám - ez a legnyilvánvalóbb válasz :-D) 

De a BKV járművein található tájékoztatók is sok érdekes fordulatot tartalmaznak. Persze nem köteles mindenki anyanyelvi szinten beszélni angolul, de a jelen állás szerint úgy tűnik, hogy

(a) a nagy cégek, állami szervezetek képzetlen embernek adják ki a fordítási feladatokat; vagy

(b) a szakképzett emberek sem tudják 100%-os minőségben elvégezni a munkájukat.

Egyik sem valami szívderítő. Nagyon felbosszantottam magam, ezt a szóban forgó szegény fordítót is kiosztottam a honlapján ismeretlenül.

Diablo

Egyszer arról beszélgettük Tomishu Nagymester Főcsászárral, micsoda igazságtalanság, hogy bárha az ember komoly háttérkutatást végez, számol és tervez, aztán kitartóan és odaadással, a nehézségekkel mit sem törődve hosszú órákat ül a monitor előtt, feláldozza az alvást, a házi feladatot, és extrém esetben a fogmosást is, jelentős összegeket fordít energiaitalokra, csakhogy elérjen egy újabb mérföldkőig, megoldjon egy újabb feladatot, és végül, embert próbáló erőfeszítések után kimerülten, de befejezett feladata feletti elégedettséggel a világba rikoltja sikerét, értetlen tekintetekkel találkozik.

"Kiirtottam a Takeda klánt, pedig három folyós megyéjük is volt!"

"Tegnap egy német szerveren 26:2 volt a frag arányom Glockkal!"

"Negyvenkettedik szintre lépett a törpe paladinom!"

"Elfoglaltam Montalban várát, és a St. Kitts-i kormányzó lánya hozzámjött feleségül!"

"Csont nélkül végigcsináltam a PCJ-s küldetést!"

Ezek egytől egyig jelentős sikerek, főhajtást és vállonveregetést érdemelne, aki ilyesmire képes, de a plebs válasza mindig ugyanaz:

"Ja, JÁTSZOTTÁL a számítógépen?"

Játék? Játék?? Szó sincs róla. Aki próbálta már Age of Kinsgben 18 perc alá szorítani a Castle idejét, aki 100-szor végigjárta a Durance of Hate-et, az tudja, micsoda odafigyelést igényel ez.

Mégis, aki ehelyett inkább edzőteremben tölti az idejét, dicsekedhet a széles vállával, és buknak rá a csajok. Aki tanul, tudni fogja, mi a zöngétlen labiodentális frikatíva, és buknak rá a csajok. Aki dolgozik, sok pénze lesz, és buknak rá a csajok. Miért, hogy aki hét különböző univerzumot mentett már meg a világuralomra törő természetfeletti gonosztól / világuralomra törő ősmágustól / világuralomra törő aljas terrorszerezettől / világuralomra törő agresszív földönkívüliektől, az nem dicsekedhet vele?

Ezen most változtatunk. Blogom mindeddig egyéni, személyes dolgokról szólt csak, de most úgy érzem, nem fordíthatok többé süket fület az elhivatásra; a blognak fel kell vállalnia a küldetést, ami a társadalom, sőt, nem túlzás azt mondani: az emberiség sorsát hivatott jobbítani. Ennek megfelelően fórumot kívánok teremteni, ahol az olvasók megoszthatják a láthatatlan sikereiket, azokat, amikért másutt nem kapnak elismerést.

Például a számítógépes játékokban elért eredményeiket. Én tegnap végigjátszottam a (2001-ben kiadott) Diablo 2: Lord of Destruction játékot egy nekromantával, normal, nightmare és hell nehézségi fokon, és a 84. szintig fejlesztettem a karakteremet. Juhé!

De persze más is jöhet, minden, ami a kívülálló számára talán triviális, de neked siker. Oszd meg velem, és én őszintén gratulálni fogok hozzá!

Blogelemzés

A múltkor megnéztem a blogom admin felületét, és megnézegettem, micsoda adatokat tárolnak a látogatóimról. Megdöbbentem. Meg mulattam is. Döbbenjetek és mulassatok velem.

Kezdjük az alapvető dolgokkal. Hogyhogy a látogatók 24%-a Internet Explorert használ, és csak 13% a Firefox? Hát nem tudjátok, hogy az IE gonosz és rossz, a Firefox pedig kedves és felhasználóbarát? Én tudom, mert mondták nekem. Azt ugyan nem magyarázták el, hogy miért – szerintem az se igazán értette, hogy miről van szó, aki mondta. De akkor is muszáj Firefoxot használni IE helyett. „Döntsd a tőkét!” Hát pusztába kiáltott szó ez? Törjük meg a Microsoft egyeduralmát azzal, hogy nem használjuk (különben ingyenes) programjukat (ami különben automatikusan feltelepül a vindózzal együtt). És akkor még itt van ez a 33% „ismeretlen” böngésző. Feltámadt a Netscape, vagy mi van?

Az olvasók java része Magyarországon lakik, 11% itt. Ezt eddig értem. De egyötöd meg Amerikában él. És ez még nem is a legfurább. Svédország, Tajvan, Spanyolország oké, ott van ismerősöm (helló!). De Belgium? Bosznia-Hercegovina? Peru? Törökország? Thaiföld? Most valaki komolyan az én blogomat olvasgatja, ha éves szabadsága alatt sikerül beszakadnia egy internet-kávézóba? Nem mondom, nagy megtiszteltetés. Ahogy az is, hogy volt látogatásom Dél-Koreából is.

Persze nem biztos, hogy tényleg ilyen sok országból (összesen 41) vannak látogatók. Talán egyetlen egy személy áll mind mögött: egy szuperképzett hacker, aki az FBI, a CIA, a BSA és a MÁV elől rejtőzve mindenféle IP-k mögé rejti személyazonosságát. Talán maga Svindler, a legendás h4x0r.

A harmadik lehetőség, hogy a freeblog statgép rendszere megbízhatatlan, de ez lelombozó, inkább gyorsan ki is verem a fejemből.

Annál is inkább, mert jön a legjobb rész. Hogy tudniillik mit írtak be a keresőbe azok, akik itt kötöttek ki. (Ja, még annyit gyorsan, hogy google images helyett használjátok az altavista.com/imagest. Sokkal jobb.)

Na, szóval a blog ugye Angliáról, az angliai életről szól, elsősorban élménybeszámolók a posztok, illetve időnként önkéntes mérvadóként osztom az észt a világról. Ezért aztán, aki olyat ír be, hogy angol konyha, anglia magyarok, Angliában dolgozni vagy argos anglia, az nagyjából azt találja itt, amit keres.

Nem mondható el ugyanez arról, akit a luca kutya, kaguár, vagy a csalódott idézetek hoz lázba. Érdekes módon irigység idézetek is volt. Vajon születésnapi üdvözlőlapra akart valami frappánsat írni?

Olyan kíváncsi lennék, miért keres  rá valaki arra, hogy pokol ízlésficam patkányból. Vagy arra, hogy tartalékos katonai képek. Vannak szomorúak is, mint gyerek kirekesztése vallása miatt. Ehhez nagyon hozzá akartam fűzni valamit, de végül megálltam, hogy ne tegyem.

Van, aki arra keresett rá: fiúszerelem, merevedése támadt vagy megkínoztak. Nem emlékszem, hogy valaha is leírtam volna ezeket a szavakat (főleg a blogon), de a Google jobban tudja biztos. Akadt olyan is, aki fiatal fiú képek kereséssel talált ide. Bár úgy sejtem, ő nem lett rendszeres olvasónk, az éteren keresztül üzenem neki, forduljon szakértőhöz segítségért – ezzel sok bajt előzhet meg.

A végére hagytam a csattanót, azt a szót, ami egymaga a keresések 9%-át tette ki. Összehasonlításul: a második 5% volt. Sőt, jobbat gondoltam ki. Nem mondom meg, melyik szó az, próbáljátok kitalálni. Aki legközelebb jár hozzá, jutalmat kap!

Budapest --> Brighton (2)

Regensburgnál hagytam abba, ugye?

Na, az érdekes dolog az volt, hogy én úgy tudtam, a németek már az anyatejjel szívják magukba az ángliust, és a sarki virágárus is legalább tucatnyi szinonímát tud arra, hogy háudujudú. Ehhez képest Bécstől Nürnbergig még a benzinkútnál se igazán vették a lapot. Pesze lehet, hogy értették ők, mit akarok, csak meg akarták izzasztani az "angolt". Így álltak bosszút Tanganyika elvesztéséért. Aztán Nürnbergben volt egy kellemes ámerikai akcentussal beszélő hölgyemény. Ő aztán mondta is nekem, hogy "kellemes utat haza". Hehe. As if.

Mindenesetre különösebb gond nélkül eljutottunk a holland határig, ami külön élmény volt, ugyanis egyszer csak láttunk egy sima kresz-táblát, hogy "Nederlands - 500 m", és onnantól is minden valami angol-német katyvasszal volt kiírva (pl.: maandag, dinsdag, woensdag, donderdag, vrijdag, zaterdag, zondag).

Itt már kezdett sötétedni, de semmi baj, mert Belgiumban végig ki vannak világítva az autópályák :-) Ettől eltekintve azonban a belgiumi volt az utunk legszutykabb szakasza. Brüsszelig még csak eltaláltunk, ott akartunk megszállni. Bementünk a központba, az Európai Bizottság épülete előtt parkoltunk, és hiszitek vagy sem, sehol semmi nem volt kiírva angolul. Bementünk egy szállodába, nem volt térképük. Sehol egy tourinform, sehol egy tábla, egy kiírás. Bementem egy bankfiókba pénzt felvenni, ott is csak nieuw meg oostendjebit meg ilyenek voltak kiírva... Nagyon bosszantó volt, ugyanakkor elgondolkoztató is. Vajon ha egy külföldi bejön Budapestre úgy, ahogy mi bementünk Brüsszelbe, eltalál bárhová is? Kíváncsi lennék a véleményetekre.

Na, végül egy óra bolyongás után úgy döntöttünk Emőkével, hogy mivel a gyerekek már úgyis alszanak, nem alszunk meg, hanem rálépünk a gázra, és meg sem állunk hazáig. Első lépésként rossz irányba mentünk fel az autópályára... Sikerült valami kijáraton kisurranni, Brüsszelnek valami külvárosába érkeztünk. Táblák, jelzések szokás szerint sehol. Nem tudom, hogyan, de sikerült visszakeverednünk a főtérre. Kerestünk valakit, akitől útmutatást kérhetnénk, de a benzinkutak zárva voltak (pontosabban önkiszolgálóra állítva), a belgáknak pedig a jelek szerint nem erőssége az angol. Két kedves srác végül elirányított minket, de a biztonság kedvéért még egyszer megálltam, és megkérdeztem valakit. Aki a tök ellenkező irányba mutatott. Mondjuk, fontolgattam, hogy figyelembe vegyem-e, amit mondott, mert nem lehettem biztos benne, érti-e egyáltalán, mit kérdezek. Így magyarázott:

"Nn (mutat előre) rouge (gy.k. piros, vagyis lámpa), turn left (fordulj balra, közben rácsap a jobblábára. Nn rouge (mutatja a kezével, hogy kettő) nn (mutatja, hogy jobbra megint)."

Az érdekes az, hogy ennek alapján megtaláltuk az autópályát, és nemsokára már Franciaországban autókáztunk. Éjszakai autókázás, természetesen országúti világítással. Pontosabban - ezt tegnap tudtam meg - én végig városival mentem, csak egyenesen előre nézett a lámpa, nem lefelé. Aki ismeri a régi Astrát, tudja, hogy egy kis tekerentyűvel lehet felkapcsolni a világítást, mellette meg egy másikkal azt beállítani, hogy milyen magasra mutasson. Én azt hittem, ez az országúti, de mint tegnap kiderült, ahhoz az indexet kell tologatni. Az mondjuk gyanús volt, hogy ezzel a tekerős módszerrel nem lehet villantani, mert lassan áll át a lámpa... Sebaj, végül is élünk.

Az út utolsó szakasza megér még egy külön posztot...

Új megjelenés

Saját kezem munkája. Hogy tetszik? Csecse? Csicsa? Okádék? Kommenteljetek. 

Budapest --> Brighton

Mivel Csongor elmúlt már két éves, négy repülőjegyet kell fizetnünk, ami - különösen a karácsonyi időszakban, meg január elején - ugyancsak borsos (ezt a szót még életemben nem használtam ilyen értelemben, nem is tetszik, túl ízes). Amellett a nagybevásárlásokkal mindig szívtunk idekint, mert az ASDA a legolcsóbb lánc, de oda csak átszállással lehet eljutni. A Tesco (vagy, ahogy errefelé mondják, Tesco's) a második, de oda meg vonattal kell menni. A harmadik megoldás a Sainsbury's, ami azért még viszonylag olcsó, de gyerekekkel, nagy szatyrokkal buszozni azért nem egy nagy élmény. Lényeg a lényeg, úgy döntöttünk, veszünk egy autót, és azzal költözünk ki idén. 

A nehézség ott következett, hogy Emő 10 éve vezetett legutóbb, én meg még soha (mármint past perfect - annak, aki érti). Másrészt autónk se volt. Autót vettünk, az egy külön történet, jogsim is lett, az meg egy másik. Ráadásul, mivel idén kaptam egy kis munkát itt az egyetemen, mindenképp itt kellett lennünk szeptember 16-ra. 

A jogsit 13-án (csütörtök) kaptam kézhez, 14-én (péntek) reggel indultunk Angliába :-) Ma ennek az útnak a történetét mesélem el.

Gyerekek beültet, csomagtartó telegyömöszöl, útlevél-slusszkulcs megvan, mehetünk. Budapestről kikeveredik, juhé! (Én sose tudtam, hol a BAH csomópont. Azt hittem, valahol Buda szívében, a hegyekben. Erre kiderül, hogy már vagy százszor jártam ott. Na jó, százszor talán nem, annyiszor még Budán se voltam tán életemben.) M1 - jó gé-pé-gé-pé-gépkocsi
Miénk a pálya az autópálya miénk az autó-autó- autó-pálya. Osztrák határon kisebb stressz, mikor majdnem felkenem magunkat egy belga valami autóra. Semi gáz - intenzív fékezés, tanultam olyat. 

Az osztrákok között vezetni kellemes élmény volt, de az a rengeteg kanyr az autópályán, ahogy a hegyek között kell lavírozni, kicsit nyomasztó azért. Tapasztalatlan vagyok ugye, ezért aztán az első pár kanyart még megpróbáltam 140-nel bevenni... Mikor Emőke lekaparta magát az ablakról, tájékoztatott, hogy talán ezt nem kéne. Vettem, Roger!

Ausztriában egyszer nem fordultam le időben, úgyhogy mentünk egy jó darabon rossz irányba, de aztán egy hangulatos kis faluban megálltunk útmutatást kérni. A főtéren két épület volt, a templom meg a kocsma. Komolyan. Ha Vörös Sárkány lett volna a neve, teljes az illúzió. Mindegy, így se volt rossz. Gondolkodtam, hová menjek kérdezősködni, végül a kocsmát választottam, mert mondom a templomban úgyse lesz senki. 

Kedvesen útbaigazítottak, hogy a Virkenschmützenfspüllenkreuzbahnmittagessengutentag felé kell menni. Mindegy, végül is megtaláltuk Linzet, az a lényeg.

Az osztrák-német határ elég lehangoló volt. Kis bódék álltak az út két oldalán, meg nagy téglaépületek kicsit messzebb, de látszott, hogy itt jópár éve a madár se jár. Lebontás helyett meg hagyták szétrohadni. Tiszta Csepel Művek. Vagy Half-Life.

Na, első meglepetés Dojcslandban az volt, hogy a határon ki volt írva, hogy országúton 130 km a  sebességhatár. Az európa-térképünkre is ez volt írva, hát igyekeztem tartani. Mondjuk sokkal gyorsabban úgyse mentem volna. De a német autópályák rossz híre nem alaptalan - szegény Emőkém megpróbált itt vezetni egy szakaszon, erre kapásból levillogták meg inzultálták, úgyhogy inkább visszaültem a bal elsőre - én meg se hallom, ha ledudálnak :-D 

Leszállt az este, megbeszéltük, lassan aludni kéne valahol. Bementünk hát Regensburg városába... Nem tudom, járt-e már ott valaki, de gyakorlatilag az egész egy nagy történelmi óváros. Mindenhol sétálóutcák, ahol nem, ott 20 km-es határ és egyirányú utca. Tudom, mert tettünk vagy 4-5 kört a városban, mire rájöttem, hogy kell kijönni. Találkoztunk egy taxissal, attól megkérdeztem, hol van olcsó szálloda. Azt mondta, az nincs Regensburgban. Van ugyan egy viszonylag olcsó a pályaudvar mellett, de az fos. 

Javasolt egy másikat, megmondta,  merre kell menni. Persze elkavarodtunk valahogy, de találtunk egy szállodát. Volt szoba, nem volt olyan nagyon drága, felmentünk, bezuhantunk az ágyba. Kitaláljátok, hogy hová nézett az ablakunk? A pályaudvarra. Igen, ez volt az a fos, amiről a taxis beszélt. Mondjuk nekem tetszett, csinos volt és tiszta. Jó, a szoba apró volt, és kb. 5 percenként zakatolt el egy vonat az ablak alatt, de aki ismeri a gyerekeimet, az tudja, hogy ezt ők külön bónusznak tekintik. 

Mindent egybevéve ahhoz képest, hogy egy vadidegen városban voltunk, egy olyan országban, aminek nem beszéljük a nyelvét, és térkép meg ismeretségek nélkül akartunk arra az estére szállást találni, egész jól jártunk szerintem. 

Ez volt péntek este. A másnapi utat majd holnap mesélem el, mert ez már így is nagyon hosszú... :-)

Angol bankok

Hát, üdvözlök mindenkit, aki még kitartott a sok-sok hónap hallgatás során, meg persze azokat is, akik valami döbbenetes véletlensorozat folytán ma kötnek ki itt először. A múltkor megnéztem, milyen keresésekkel, milyen oldalakról jönnek ide emberek, és egészen hajmeresztőek is vannak - majd írok erről egy posztot. 

Addig is visszatérek az eredeti két témához: (1) élet Angliában úgy általában (2) az én és becses családom élete Angliában. Sok minden összegyűlt, úgyhogy egy ideig hanyagolom Jehovát a posztokban :^) (retro szmájli Takezónak).

A mai poszt témája: bankok. Tegye fel a kezét, aki szereti a bankokat. Jó, persze innen nem látom, hányan tették fel a kezüket, de feltételezem, hogy nem sokan. Elvégre elveszik a pénzünket a "semmiért", van bőr a képükön 30 fillért jóváírni a folyószámlánkon mint éves kamat, aztán meg ha jelzálog kell, DNS-mintát követelnek és az elsőszülött fiunkat.

Aki azt hiszi, hogy ez Angliában máshogy van, persze téved, de engem ért ma egy nagyon kellemes meglepetés. Történt, hogy -9 font volt a folyószámlámon, de én erről nem tudtam, ezért megpróbáltam átutalni róla 40 fontot. Nem sikerült. Bementem a bankba reklamálni, ott mondták, hogy bár nem kértem folyószámla-hitel szolgáltatást, ha vásárláshoz használom a kártyát, engednek egy kicsit mínuszba menni, hogy ne kerüljek kellemetlen helyzetbe.

Ez már önmagában elég kedves szerintem, mégis micsoda égés már, ha az embernél nincs elég pénz. A CBA-ban kiabált egyszer hátra a pénztáros a sorban állóknak, mikor szegény Emőkémmel hasonló történt, hogy "Elnézést, hogy ilyen sokáig tart, csak a kismamának nincs elég pénze." Hát, igen. Tiszta szocio-realizmus. Vagy realista szocializmus? 

Nade, egy pár nappal a fenti epizód után (bank, nem CBA), kaptam egy levelet az HSBC-től (ez a bank), amiben tájékoztattak, hogy az átutalás nem sikerült, mert mínuszban voltam. Eddig oké. De eztán folytatták, hogy ha pénzügy nehézségeim vannak, forduljak nyugodtan a hitelosztályukhoz. Eddig marketing. De utána meg áttértek arra, hogy milyen civil-, illetve állami tanácsadó szervezetek vannak, akik segítenek a pénzügyi nehézségekkel megküzdeni, kiket hívhatok áthidaló kölcsönért, meg ilyenek. Megadtak vagy négy címet, telefont, URL-t. Nekem meg a padlón volt az állam. Egy gondoskodó bank? Nem volt rá szükségem, de bevallom, nagyon jól esett.

A helyzet persze itt is az, mint oly sok más dolognál, ami az angliai életet megkönnyíti: ez nem kerül a banknak semmibe. Egy kis kedvesség, egy "sajnálattal értesítjük" ahelyett, hogy "jogi lépéseket teszünk". Elvégre csak egyszer kell kedvesnek lenni, amikor megfogalmazzák a levelet, aztán már lehet morcosan borítékolni. Attól még ugyanúgy elviszik a házat az ember feje fölül, de legalább udvariasan teszik, és küldenek egy sajnálkozó levelet. Szerintem ez igenis számít. 

Úgyhogy ha akad az olvasóim között olyan, aki valami nagy cégnél fogalmaz fizetési felszólításokat (nyilván százával vannak): légy szíves, írj úgy, mintha anyukádnak írnál.  

Back in the UK

Back in the UK!
Yesss!!!
Come on!!!
Somewhere in England, banging the bass!
Join our trip to this weird place!

(Scooter - Back in the UK)  

A kriptocigány

Először is, amikor még nagyban ment a kriptokommunistázás (lehettem vagy tíz éves), azt hittem, ez azt jelenti, hogy ’öreg kommunista'. Mármint, hogy amolyan kriptaszökevény, értitek. Persze azt jelenti, hogy ’titkos', amint azt a kriptográfia (titkosírás) vagy az angol encrypt (titkosít) szó is mutatja. Na, hát csak azért mondom, hátha olvassák a blogot akkora bunkók, mint aki írja.

Szóval Gyurcsány „Elkúrtúk” Ferenc, a mi szeretett vezérünk, a Kazinczy-díj kitüntetettje, az Igazmondó Juhász Érdemérem Arany Fokozatának tulajdonosa, a kommunista ifjúból lett kapitalista ifjú, a nőből lett férfi, a patkányból lett ember, a szimpatikus magnetofonból lett hemüge köcsög azt mondta a minap, hogy:

Ha valakinek csak azért jut kevesebb a közös jóból, mert cigány, akkor az a dolgunk, hogy kimondjuk: mi is cigányok vagyunk.

Na most én engedélyt kérek hülyének lenni, és ezt nem érteni. Vagyis hát értem én, de úgy, hogy ha a cigányoknak kevesebb jut, mint nekünk, akkor hazudjuk, hogy cigányok vagyunk, és akkor nem pampoghatnak, mert hát mi is „tezsók” vagyunk. És tulajdonképpen nem is áll olyan jól a mi szénánk se, mert Gáspár „Ízlésficam” Győzikének van lámborgínije, közülünk meg nem mindenkinek. De azért mégse hiszem, hogy ezt akarta mondani. Majd kiderül. Mert ha a polgárjenő hivatalok szocpolitika (cigánykölcsön) osztályán holnaptól azzal utasítják el az igényléseket, hogy „nincsen, mer’ há’ mi is cigányok vagyunk, a rák egye ki a szívedet”, akkor mégis jól értettem.

Addig is, ha értem, ha nem, engedelmeskedem, és teszek egy vallomást. Én cigány vagyok. Vagyis hogy azt hiszem, roma, a cigány szó ugyanis sérti az önérzetemet. Ezt onnan tudom, hogy Geszti Péter mondta. És ő olyan kis mókás versikéket reppelt annak idején, hogy biztos igaza van. Na, de a lényeg, hogy én Oláh Tamás néven születtem. Ráadásul nekem kevesebb jut a közös jóból, mint Kóka „Öcsém, nem hittem volna, hogy egy ilyen pofátlan panamázással a kormányban lehet maradni” Jánosnak, ami újabb bizonyíték.

Persze az lenne a legmeggyőzőbb, ha be tudnék szkennelni valami dokumentumot, de azokat sajnos nem hoztam ide magammal Angliába, amikor az elnyomó, cigánygyűlölő, vagyis hogy egy sikeres és népszerű roma tezstvér szavaival éljek: antiszemita rezsim elől elmenekültem. Hát ez van.

Már csak egy kérdés van hátra: vajon aki lelkiismeretesen betartja a miniszterelnök parancsát, attól kevesebbet lop-e el a kormány?